HATALMAS SIKER AZ ELSŐ FÁNKPARÁDÉ

Hatalmas sikerrel és hagyományteremtő jövőképpel zárta az Összefogással a Nemzetért Egyesület az első kalocsai Hagyományőrző Fánkparádé és Mulatságot, ahol a népszerű néptánc és folklór események mellett a kilátogató vendégeknek több mint 1400 fánkot sütöttek le a Hagyományőrző Egyesület közreműködésével.
Kalocsa város és a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ vendégszeretetében, a kalocsai Érsekkert Platán Rendezvényközpontja adott otthont az első hagyományteremtő Fánkparádénak. Az esemény célja az volt, hogy az Összefogással a Nemzetért Egyesület filozófiája szerint felidézzék a régi farsangi hagyományokat, az eredeti környékre jellemző pántlikás fánk készítési módját és a farsangi bálhoz kapcsolódó szokásokat.
Február 12-e időjárása nagyon kegyes volt a szervezőkhöz, így kora reggeltől már napsütésben és kellemes tavaszi időben készülhetett az 1400 fánk, amely két részletben került kóstoltatásra. Délelőtt folyamán a kalocsai piacnál ízlelhették a lakosok az ínycsiklandó porcukros és lekváros fánkokat. Délután viszont már az Érsekkertben folklórműsor, népzene, néptánc és hagyományos farsangi műsor kísérete mellett mulathattak a kilátogató vendégek. A fánk mellé mézes forró tea és bográcsgulyás is dukált, felelevenítve a régi környékre jellemző hagyományokat. A Kalocsai Hagyományőrző Egyesület asszonyfarsang programja és táncháza még Budapest környékéről is vonzotta a vendégeket, így több százan köszönthették a tavaszt Kalocsán.

Az FCA-KP-1-2020/4-000658 számú HAGYOMÁNYŐRZŐ FÁNKPARÁDÉ ÉS MULATSÁG elnevezésű pályázat a Miniszterelnökség által, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásában a Magyar Falu Program „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogramként valósulhatott meg.

Az esemény beszámoló videóját itt tudja megtekinteni:
https://youtu.be/RF-BOPLRdMU