HAGYOMÁNYŐRZŐ PROGRAMOK TÁMOGATÁSA

Az Összefogással a Nemzetért Egyesület azzal a céllal jött létre, hogy hagyományőrző vagy hagyományteremtő események szervezésével segítse a nemzeti értékeink, kulturális és gasztronómiai örökségeink átadását, egyben segítsen integrálni a helyi közösségek tagjait.
A Hagyományőrző Fánkparádé és Mulatság színes és játékos prpgrammal egybekötött kulturális esemény, amely az autentikus receptúrájú házi farsangi fánkok készítését és az ehhez kapcsolódó hagyományokat hivatott népszerűsíteni.
Az Összefogással a Nemzetért Egyesület a Magyar Falu Program Civil Alap keretében meghirdetett forrásokra 2019-ben sikeresen pályázott és nyert. Az egyesület által kitalált Hagyományőrző Fánkparádé és Mulatság esemény, illetve a hagyományos kalocsai pántlikás fánk készítésének bemutatását célzó film 1.985.000 Ft támogatást kapott a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő által finanszírozott program keretében. A programok a COVID19 pandémiás vészhelyzet miatt idén februárban valósulnak meg.
A pályázat keretein belül a Kalocsai Hagyományőrző Egyesülettel karöltve valósítjuk meg azt a kisfilmet, amely részletesen, fázisonként mutatja be a hagyományos, eredeti Kalocsa környékére jellemző pántlikás fánk elkészítési módját. A film végén a hagyományőrzők mesélnek az egykori farsangolási szokásokról, népi hagyományokról.
A pályázat keretein belül kerül megrendezésre egy Kalocsa környéki hagyományokon alapuló Farsangolás és mulatság is, ahol a népszokások szerint asszonyfarsang került megrendezésre, amelyet zenés táncos mulatság követett. A vendéglátás két legfontosabb eleme a farsangi fánk és az gulyásleves volt, amelyet ezen az eseményen is megkóstoltatunk a kilátogató vendégekkel.